2008. szeptember 26., péntek

Ünneplés


Tegnap volt a szülinapom és csodaszép hosszú szárú rózsákat kaptam a férjemtől. :) Ráadásul egy nappal előbb, 24-én Eszti 5 hónapos lett és írtó huncut, mosolygós gyerek, imádjuk! :) Most volt az első házassági évfordulónk is, volt mit ünnepelni. :)
Plusz megleptem magam, mert megérdemlem, egy fehér színű DMC hímezhető táskával (Akciós, féláras az Éva kézimunkában). Megnéztem az új boltjukat a Soroksári útnál, ahol először megkerültem a fél építkezést, mire az egyik munkás útba igazított. És olyan gyönyörű kötött zöld színű pulóvert láttam, hogy a legszivesebben magamra vettem volna ott helyben. Azt hiszem, hogy neki kell állnom kötni is. Csak lenne több szabadidőm. :)

Viszont kitaláltam Schila PIF ajándékát, hétvégén nekilátok a megvalósításnak. Már szinte mindent megszereztem hozzá, csak a kreativitáson múlik a többi. És persze a karácsonyi ajándékokkal is haladok. Amit viszont elbénáztam, hogy meg akartam mutatni, hogy néz ki Norcsella MS Calendar Cats májusi cicusa és töröltem a képet véletlenül a fényképezőből, így nem tudom feltenni.
Helyette megmutatom mit varrtunk Schilának az esküvőjére, mert már megkapta. Fekete Ikeás képkerettel kereteztük és rusztikus aidára készült, mint anno a JJ Birthday Flowers mintakendőm.
Kész lett az első tűpárnám is, de a rajta lévő gyönggyel még nem vagyok elégedett, így ezt nem mutatom meg, csak később.
Csajok, úgy örülök, hogy már kaptam megjegyzéseket! :) És köszönöm a szülinapi köszöntést is Carolnak. :) Neki küldöm Esztiről a fotót és megbeszéltem Schilával, hogy megpróbálunk eljutni a novemberi talira, oda elviszem a kiscsajt is. :)
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!

4 megjegyzés:

Carol Anna írta...

Köszönöm szépen a fotót! Gyönyörű kislányotok van! :-)Biztosan nagyon jó kisbaba! ;-) Szép, kiegyensúlyozott a pofokája. :-)
Írj emailt, hogy mit szeretnél a needleworkplus.com oldalról, mert hétfőn rendelek! ;-)

Edit írta...

Isten éltessen! :)
Ééédes a kislányotok! És nagyon tetszik a Welcome-os kép is... :) Valami hasonlón már én is gondolkodtam, vagy inkább egy ajtóra kitehető névtáblán, de aztán az "Ej, ráérünk arra még!" szállóigévé vált mondattal el is intéztem...

Judit írta...

Sok boldogságot kívánok!
Tündéri a kislányotok.
Nagyon tetszik a rusztikus aida is... lehet, hogy ki kéne próbálnom??!! ;)

Kryx írta...

Köszi csajok! Nem csak édes, hanem aranyos is, éjszaka alszik és dumál ezerrel. :)

A rusztikus aida nekem nagy kedvencem lett, sok ajándékot csináltam már rá. Mondjuk én főleg az egy szálas hímzést kedvelem rajta, de ezt a Welcome-os képet két szállal kellett, mert ketten hímeztük.