2012. február 7., kedd

Kötök

most éppen sálat, Barka Vasárnap fonalból. Az ingyenes mintát a raverly-n találtam, az elején valamiért nehezen ment, nem volt logikus, de most már fejből haladok. Nem lesz olyan széles, mint az eredeti modellen, viszont hosszabbra tervezem. A fonal nagyon kiadós, eddig még nem használtam el 50 g-ot és már fél méternél tartok.
Emellett készül végre a titkos ajándékom, amit Editnek szeretnék küldeni legkésőbb jövő hét elején. :)

2012. január 29., vasárnap

Első befejezés - First UFO in 2012



Jó négy éve még csak az aidát ismertem és nekikezdtem az első Tatty teddy mackónak. Alig hiányzott belőle pár x, de nem tetszett a takaró összhatása, így kibontottam és színeket cseréltem. Aztán nem tetszett az aidán a mackó, szerintem szebbek hímzővásznon ezek a minták és be sem akartam fejezni. Minap lányom megtalálta, kérdezte kié és szó-szót követett, nem volt szívem nem befejezni, hiszen épp őt vártam, mikor varrtam. Most pedig nagyon örül neki, mosni kell és keretezni, hogy a falra kerülhessen. Persze kicsit szentimentális hangulatba is kerültem, elővettem a fotóalbumot és nosztalgiáztam, hogy milyen kis manó volt és mennyi örömet okozott azóta nekünk.
Csökken a félkész hímzések száma a dobozomban. :)

I started this Tatty teddy Birth sampler when I was pregnant with my daughter, Eszter. I didn't know other linen, only aida. When just few stitches were missing I didn't like the pattern on aida and would like to change it for linen. But I daughet found it, asked me who the owner is and finally I finished it to her. She loves it and we should wash and frame it.
The number of my UFO's is decreasing. :):) Yeh!

2012. január 10., kedd

Még ajándékok

Mutatok még két ajándékot, amit barátnőknek készítettem el. A hímzés akkor készült, mikor Bécsbe vonatoztunk és kitöltöttem a 3 órás utat. :)


Angol újságból lila és zöld színű karácsonyfadíszek, rusztikus aidára hímezve és filc anyaggal kiegészítve.


Ugyancsak angol újság mintája alapján készült macis hímzés, amiből neszeszert csináltam, aminek a belseje fenyőfás anyag. A mézeskalács figura Tilda minta. A narancsos almalekvárt pedig a karácsonyi ízek miatt főztem sok fincsi fűszerrel. :)


2012. január 5., csütörtök

BÚÉK

Karácsonyi szalvétánk

Kissé lemaradva Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :)

Ősrégen nem jelentkeztem, túl sok minden történt október óta velünk, jobb, ha nem is kezdem mesélni. Majdnem munkahelyet váltottam, elkezdtünk házakat nézni, újra kötök-horgolok, a hímzés valahogy háttérbe szorult kicsit.
Év elejével visszanéztem pár régi fényképemet és elkeseredtem kicsit, hogy mennyivel vagyok nehezebb. Ráadásul a karácsonyi/újévi zsíros kaják miatt a gyomrom sem az igazi, úgyhogy diétába fogok. (nem fogok fogyókúrás blogot indítani, de majd néha mondom az eredményeket.) :)
Tavaly nem sokat hímeztem, rengeteg a félkész munkám, kötésből és varrásból is. Karácsonyra sem sok mindent készítettem el és még a giveaway ajándékkal is adós vagyok Editnek.

Azért hoztam pár képet mutatni:)

Kolléganőmnek készült a cicás hímzés Bogyimami segítségével, akitől a mintát kaptam. Tervezek még legalább egyet elkészteni ebből a sorozatból, mindig szerettem ezeket a cicusokat. :)

Óvónéniknek, szegfűszeg töltettel.

Kolléganőknek, barátnőknek ugyancsak szegfűszeggel.

Húgom kislányának babaköszöntője, ezt is karácsonyra ajándékoztam a szülőknek.

Remélem ez az év több szabadidőt hagy nekem és tudok majd mutatni kész dolgokat.

2011. október 10., hétfő

Párnák







Együttműködve barátnőmmel megleptük az új lakástulajdonos barátnőnket ezekkel a párnákkal. A kép nem adja vissza színhűen, a szalagok rikító zöldek, a fal banánzöld és nagyon passzolnak a párnák a nappaliba. :) Összesen 4 db készült el.




We made these pillows with my friends for the new-house-owner friend. :) There are 4 pillows and she loves it.

2011. szeptember 26., hétfő

Giveaway

Mivel ketten írtak megjegyzést az előző bejegyzésemhez, nincs értelme sorsolnom, hanem két ajándékot adok postára.


Lányok, kérlek küldjétek el privátban a postacímeteket nekem: kryx76 kukac gmail pont com


2011. augusztus 29., hétfő

Hírek

Nagy örömmel fedeztem fel ma, hogy 35 olvasóm van. Jövő hónapban 35 éves leszek és különben is 3 éves lesz a blogom, úgyhogy úgy döntöttem valakit meglepek egy kis ajándékkal szeptember végén.

Egyetlen kikötésem, hogy hagyjatok nekem üzenetet szept. 25-ig, ha erre jártok.

A fenti számok felhasználásával kialakul a nyertes személye. (hogy hogyan, azt még meg kell határoznom).

Az ajándékot sem tudom még mutatni, az is meglepetés lesz. :)



Today I am soooooooo happy to see that there are 35 people who reading my blog. I will celebrate my 35th birthday in Sept, my blog will be 3 years old, so I will send a little present for my lucky follower. :)

Just leave a message, if you visit me. Deadline: 25th Sept